péntek, július 6


Álmodozások kora...

Az Octogon c. építészeti magazin egyik tavalyi számában találtam:
A Körönd
Kevés olyan terméke van a nyelvújításnak, amit ma már csak egyetlen dologra használunk. A körönd az egyik legjobb példa erre: a szó jelentése mára eggyé vált az Andrássy úti Kodály Körönddel.
A körtér története az egyik legnagyobb városszerkezeti vállalkozás, a Sugárút építésével egyidős. A koncepció lényege az volt, hogy tehermentesítse az akkor nagy forgalmú Király utcát, és a telített városból könnyen elérhetővé váljon a Városliget. A Sugárút sajátossága, hogy a belvárostól kifelé haladva az épületek magassága fokozatosan csökken, és ezek tagolását a két tér, az Oktogon és az akkor még Körtér valósította meg: a Köröndig tartó eklektikus bérházakat, a tér után előkertes paloták és villák váltják fel. Ezzel a Körönd társadalmi réteghatárrá is vált: a középosztályt a gazdagok és előkelőségek házai váltották fel.
A szimmetrikus teret gazdagon díszített palotahomlokzatok veszik körül, előttük a tér négy sarkában egy-egy szobor áll, melyeket hatalmas platánok és gesztenyefák öveznek. Bár ez a rendkívül szép kompozíciójú hely a város egyik legnagyvonalúbb tere, az elmúlt évtizedekben nem tudott kialakulni nyüzsgő közélet itt, sokkal inkább egy nagy forgalmú közlekedési csomópontként működik.
gasman

A változás körvonalazódik

A Kodály Körönd kívánatossá tételére számtalan terv született a közelmúltban. A tér palotáinak felújításán túl a körönd rendezésére is számos érdekes koncepció született, a Nagy Bálint és Társai Építésziroda különböző alternatívákat dolgozott ki a tér felélesztésére.
Bár a körönd nem szűkölködik zöldfelületekben, azok szigetként való elkülönülését megszüntetnék a szerviz utak felbontásával, így a házak vonaláig húzódó, összefüggő park sokkal kellemesebbé válna. Egy újabb elképzelésük a házakra fókuszál: angolaknás megoldással a pinceszinteket homlokzathoz juttatnák, így értékelve fel a területet.
Minden bizonnyal legmerészebb ötletük egy passage kialakítása a földalatti állomás és a négy köröndi épület pinceszintje között. A tér szintjén üvegpavilonok és teraszok kapnának helyet, illetve a passage bevilágítását felülvilágító résekkel oldanák meg. Ennél is merészebb azonban az a terv, amely összefüggő zöldterületet hozva létre a teljes térszintet a földalatti szintjére süllyesztené, és az Andrássy út forgalmát egy viaduktra emelné.
Szitnyai Tamás

1 megjegyzés:

Köröndi lakók írta...

Ide, hozzászólásként bárki (szinte) bármit beírhat; például megbírálhatja a blogbejegyzéseimet; kiegészítést fűzhet valamely felvetéshez, vagy egyszerűen mondhat csak annyit: heló!
Így: heló!
Jóéjt Körönd 3.
lp