- Védőtetőt húzunk fel - válaszolta kérdésemre az egyik állványozó munkás, s értetlenkedő tekintetemet látva hozzátette még: - Nehogy valakit agyonüssön a magasból lehulló vakolat.
Ő csak egy munkás, magyarázta, fogalma sincs, hogy munkáltatóját ki bízta meg az állványozással, mint ahogy azt sem tudja, hogy meddig marad majd az állványzat.
- Alighanem az idők végezetéig, tártam elé a szomorú perspektívát.
Feleségemmel már kora reggel hívtuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ingatlankezeléssel foglalkozó vállalatának számait, s a KIVING egyik nem illetékes illetékese megerősítette a melóstól kapott információt, ami Eszterházysan úgy szól, hogy védőtetőt kap fogni a ház. És az, hogy lehet, hogy úgy vágnak bele egy ilyen munkába, hogy senkinek eszébe sem jut, hogy arról, legalább egy, a lépcsőházakban (öt van belőlük) kifüggesztett cetli útján tájékoztassák a bérlőket - tettük fel a költői kérdést. Elvégre, bár bennünket annak idején önkényes államhatalmi tollvonással kizártak azok köréből, akik megvásárolhatták bérlakásukat, a bérleményünket és a bérház egészét illetően bennünket is megillet a tájékoztatás joga. Persze tudjuk jól: a lényegen mit sem változtatott volna, ha valamelyest európai módra kiteszik azokat a fecniket. (Másnap aztán kitették a fecnit - rajta a Kiving egymondatos szokásos bla-blájával, elnézést kérnek az esetleg (hehe) okozott kellemetlenségért).
De lépjünk tovább!
Vitathatatlan, hogy ha a homlokzat életveszélyessé vált, haladéktalanul meg kell tenni a veszély elhárítását szolgáló lépéseket - de nem úgy, ahogy most történt. Egy kisebb erdőnyi fenyőgerendát használtak fel az állványozók; az anyagok és a munkaerő költsége alighanem tízmilliókra rúg. Meggyőződésünk, hogy olcsóbb és főleg az épület látványát és a városképet kevésbé zavaró megoldást is választhattak volna. Nem csak a lakótársaink, de több járókelő megkérdezése alapján állítjuk: az embereket felháborítja ez a szemmel láthatóan pazarló megoldás. Elhatároztuk, levelet írunk a NVK illetékeseinek, és elkérjük a hivatalos elszámolást - tudni szeretnénk, hogy mennyibe került ez az agyrém, ki adott utasítást rá, ki és mennyit profitált belőle.
Persze jó lenne tovább is lépni, s megkeresni és megnevezni a felelősöket is: azokat, akiknek a mulasztása(i) következtében a vészhelyzet előállt. Ebben is szívesen segítünk a "Kincstárnak", de már most jelezzük, hogy a felelősség láncolata igen hosszú: a rendszerváltás után működött műemlékvédelmi hatóságok mindenkori vezetőitől az állami vagyonok kezelésével megbízott, és szintén számtalanszor átalakított társaságok vezérkarain át az ő feletteseikig húzódik. Önkormányzati és parlamenti képviselők, miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok és főosztályvezetők tucatjai tehetnek róla, hogy házunk és országszerte megszámlálhatatlan nagy értékű épület évtizedek óta ebek harmincadjára vannak hagyva. (Miközben adóforintok milliárdjai vándorolnak magánzsebekbe, ahelyett, hogy a közjót szolgálnák.)
