szombat, március 21

A ház bérlőinek választott képviselői újabb levelekkel bombázták az illetékeseket, hogy megkíséreljék kimozdítani a holtpontról a dolgokat.
Január végén a KÖH vezetőjének írt a trió, a levél itt olvasható:

Dr. Mezős Tamás úr
elnök
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

Budapest Pf.721
1535

Tisztelt Elnök Úr !

Hivatkozással a Bp. VI. Andrássy út 88-90. sz. műemlék lakóházzal kapcsolatos 460/7914/1/2008. sz. levelében foglaltakra, mint a ház bérlőinek választott képviselői a következő észrevételeket tesszük.

1. Számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan az a levélben szereplő megállapítás, hogy az 1992 évi, a ház 10 éves határidős teljes felújítására és az átadás műszaki feltételeire vonatkozó rendelkezések „értelmüket vesztették” mert a ház állami tulajdonban maradt, és „a szankcionálható kötelezések és a felelős kör kérdései is értelmezhetetlenek maradtak”.
Tudomásunk szerint a rendszerváltozás óta a polgári és a közigazgatási jogrendszerben a szektorsemlegesség elve érvényes, így elfogadhatatlan az a fentiekből megállapítható álláspont, hogy műemlék közérdekű felújítására, karbantartására csak önkormányzat, vagy olyan más tulajdonos kötelezhető amely, vagy aki nem állami tulajdonban lévő műemléket kezel, vagy üzemeltet! Ilyen álláspont szerint állami tulajdonban lévő műemlék tehát nyugodtan pusztulhat, mert „a felelős kör kérdései is értelmezhetetlenek„???

Tisztelettel kérjük ezen álláspontjuk szíves felülvizsgálatát és a műemlék védelmében megnyilvánuló közérdek érvényesülése végett a világörökség részét képező műemlék lakóház felújítására vonatkozó szankcionálható határidős kötelezés kiadását !


2. Álláspontunk szerint esetünkben formális és megalapozatlan a közérdek és a bérlők érdekeinek szembeállítása.
A ház műszaki állagának és az „unikális jelleggel védett aranyozott sgrafittós falfelület”–nek évtizedek óta tartó folyamatos és egyre gyorsuló pusztulását eredményező, sült galamb (külföldi befektetők) várással jellemezhető, és semmiféle érdemi megoldást nem tartalmazó állásponttal szemben konkrét megoldást eredményezhetne a közérdek érvényesüléséhez a ház társasházzá alakítása. Az így albetétbe kerülő lakások értékesítése az elővásárlási joggal rendelkező bérlők részére, valamint az üres lakások és helyiségek, valamint a padlástér értékesítése piaci vevők részére szerény becslésünk szerint milliárdos nagyságrendű bevételt eredményezne. Ez a bevétel az 1993. évi LXXXVIII. törvény alapján a vegyes tulajdonúvá váló társasház felújítási önrészesedésének részét képezhetné, és lehetőséget biztosítana a felújításhoz szükséges további pályázatokhoz. Más reális alternatívát nem látunk a közérdek érvényesüléséhez! (Úgy gondoljuk, hogy a külföldi befektetőkkel kapcsolatos, súlyos botrányokkal terhelt példák nem jelenthetnek érdemi, reális alternatívát).

Őszintén reméljük, hogy a bérlők - Önökkel és a vagyonkezelővel együttműködve - a fentiek szerinti megoldással együttesen érvényt tudnak szerezni a közérdeknek és egyúttal a bérlők saját problémája is megoldást nyerhet.

Ehhez kérjük ismételten szíves segítő hozzáállásukat és intézkedésüket.

Levelünket tájékoztatásul a t. vagyonkezelő szervezetnek is megküldjük.
Budapest, 2009. január 20.


Tisztelettel:

……………………………………………….
Dr Halász György


………………………………………………..
Rubesch Judit,


…………………………………………………
Bauer Gábor

az. Andrássy út 88-90. sz. bérház bérlőinek választott képviselői