kedd, november 28

Levél a nemzeti örökségért felelős dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkárnak


 Házunk két lakója közös levélben fordult dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkárhoz, szorgalmazva az  özönvíz előtti Műemlékvédelmi Hivatal meglátásunk szerint okafogyottá vált rendelkezésének felülvizsgálatát, mely rendelkezés feleslegesen korlátozza az Andrássy út 88-90. társasházzá alakítását. 
A levél teljes terjedelmében pdf formátumban ide kattintva érhető el. 

A levél kor- és kórdokumentum, a benne idézett hivatalosságok - pártállástól függetlenül - lesújtó bizonyítványt állítottak ki magukról, a rájuk bízott (só-)hivatalokról és persze az őket posztjukra ültető politikusokról. Tulajdonképpen nevetni kellene rajtuk, csak hát az a baj, hogy ők a mi, adófizetők pénzéből teremtettek számunkra olyan helyzetet, amely másként nem, csak siralmasnak nevezhető.   

Nincsenek megjegyzések: