hétfő, január 19

Rogán szerint nem vitatható el a bérlakásaink megvételére való jogunk

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, volt belvárosi polgármester az Index-nek adott interjújában tett egy olyan kijelentést, amely a mi házunk - Andrássy út 88-90 - lakói számára is fontos üzenet (más megközelítésben hivatkozási pont) lehet. 

"A Belvárosban 1992 óta több mint kétezer család vásárolhatta meg kedvezményesen a lakását. Sokan ezt azért nem tehették meg, mert műemlék házban éltek, ahol a felújítás vagy a lakók vagy az önkormányzat részéről előfeltétele volt a társasházzá alakításnak, így a vásárlásnak is. Sok olyan műemlék ház van a kerületben, amit óriási pénzért felújított az önkormányzat az én időszakom előtt is, majd azt követően a lakóknak, pontosan azért, mert nekik joguk volt ezt megvásárolni, eladtuk. Ha 1990-ben az akkori bérlőknek joguk volt a piaci érték 15 százalékáért megvenni a lakásokat, akkor ezt a jogot azoktól sem lehet elvitatni, akik adott esetben olyan műemlék házban éltek, ahol erre nem kerülhetett sor. Nem rajtuk múlott, hogy ők akkor nem vásárolhatták meg a lakásaikat."
http://index.hu/belfold/2015/01/19/belvaros_ingatlanmutyi_rogan_antal_interju/

1 megjegyzés:

Unknown írta...

"A Forster Központ szervezetében működő Budapest Világörökség Gondnokság kidolgozta a veszélytérkép elkészítéséhez szükséges felmérés módszertanát, azt a kérdéssorozatot, adatlapot, amelynek segítségével a helyszíni bejárást végzők vizsgálják az épületek műszaki és használati állapotát, valamint tulajdonviszonyát. Az összegzés objektív képet ad a házak állapotáról, veszélyeztetettségi fokáról. A Forster Központ munkatársainak előzetes szondázó felmérése nyomán kialakított vélemény szerint ezen a világörökségi magterületen súlyosan veszélyeztetett épület: [...] Andrássy út 83–85.(Kodály körönd), Andrássy út 88–90. (Kodály körönd)[...]
http://www.koh.hu/hirek/vedoteto-es-veszelyterkep-/715